Bemutatkozás

Ismerje meg családi vállalkozásunkat!

Az eleinte házhozszállítással és költöztetéssel foglalkozó vállalkozásunkat 2007-ben alapítottuk. Öt évvel később bővült szolgáltatásaink köre ömlesztett áru szállítással, mint például kavics, homok, sóder, tűzifa és egyéb építőanyagok. Ezeket egyenesen a bányákból, illetve a feldolgozóktól szállítjuk ügyfeleinknek.

Gépparkunkat, szolgáltatásainkat folyamatosan fejlesztettük, az addig rendelkezésünkre álló ponyvás, dobozos, illetve billenőplatós kisteherautóink mellé beszereztünk még egy emelőhátfalas kisteherautót is, majd egy speciális 18 tonna össztömegű darus – billenőplatós MAN teherautót, melynek teherbírása 9,2 tonna, raktere pedig 2,4m x 4m. Idővel ez is kevésnek bizonyult, és egy IVECO 70C17 típusú teherautót vásároltunk, amely alkalmas egy átlagosan bútorozott, kétszobás lakás túlsúly nélküli költöztetésére. Napjainkban már rendelkezésünkre áll egy bútor-darabáru szállító költöztető lift is, amivel megelőzhetjük a lépcsőházakban keletkező sérüléseket. CAT 257B gumiláncos homlokrakodónk tökéletes választás volt anyagmozgatásra, tereprendezésre, térkő, illetve burkolatok tükrének elkészítésére, egyéb földmunkára, valamint gallyak, rönkök rakodására is.

Költöztetés, bútor és darabáru szállítás

Cégünk rendelkezik minden szükséges biztosítással, és kiemelt figyelmet fordítunk eszközeink karbantartására, valamint munkatársaink felkészültségére. Az évek során nagy tapasztalatra tettünk szert. Célunk minden esetben Ügyfeleink elégedettsége, és ehhez kedvező árainkkal is igyekszünk hozzájárulni. Keressen fel minket bizalommal!